Elérkezett a negyedik nap, szokásos korán kelés és irány a reggeli kedvenc Espresso kávézó, ahol magunkhoz vettük Asszuán legfinomabb kávéját. A következő célállomás a Nílus kis szigetei közül kiszemeltünk egyet ez pedig az Elephantine sziget. Ezt szerettük volna meglátogatni. Régen építettek rá egy szállodát, de nem fejezték be, majd később eladták a szigetet, de a Núbiai emberek ezt nem engedték és kiálltak a szigetért ezért most ismét a helyieké. A sziget egyébként lakatlan, a folyó vize fürdésre is alkalmas mivel itt kisebb a sodrás is.
Elindultunk a kikötő fele, reménykedve, hogy megtaláljuk Nasrt a filuka mesterünket. Pár perc keresgélés után meg is lett, már messziről kibökött minket és kezét lábát lóbálva jelezte, hogy felénk tart. Átkelt a forgalmas úton és udvariasan üdvözölt bennünket, kérdezte, hogy vagyunk, hogy tetszik Asszuán, válaszoltunk neki, majd mondtuk, hogy elérkezett a nap, a vitorlázás napja, nagyon boldog volt. Pedzegettük az árról mielőtt beszálltunk volna, mondta ne aggódjunk annyit fizetünk amennyit gondolunk. Persze az elmúlt pár napban jó pár vitorlást is kikérdeztünk az árakról, kb 50 helyi pénz / óra a normál vitel díj ami megfelel számunkra. Általában a vitorlások 200, 150 pénzt mondanak és tartják is magukat hozzá.
Beszálltunk a hajóba, természetesen ketten semmi többlet turista és nekivágtunk a szigetnek, mondtuk csak oda akarunk menni és egy másik szigetet megkerülve visszatérni a kiindulási pontra. Nasr értelmes ember kb 40 kiló lehetett és egy jó 10 személyes hajója volt. Szépen beszélt angolul mindent megértettünk. Útközben megkérdeztem nincs-e véletlenül nála némi damil meg horog, mert kifognék valami harapni valót útközben, sajnos nem volt nála, de azonnal meghívott másnap estére, mondta akkor kihajózik horgászni és szívesen megosztja velünk egy vacsora keretein belül. Nagyon szépen megköszöntük a lehetőséget, sajnos akkor mi már úton leszünk haza fele, de megígértük neki, hogy legközelebb elmegyünk vele egy esti horgászatra. Az áramlattal szemben indultunk el szinte szélcsendben, az úton volt egy pont ahol felerősödött az áramlat, jobbról balról sziklák kb 8 méter széles részen kellett átnavigálni a közel két méter széles hajót. Továbbá nehezítette a dolgot, hogy már rostokolt itt egy másik vitorlás, aki nem tudott itt átmenni, mert amikor jött egy leheletnyi szél, az pont kevés volt ahhoz, hogy átjussunk a sodráson és visszacsúsztunk több tíz métert. Kb 25 perc próbálkozás után kapitányunk surranókat megszégyenítő fürgeséggel odakormányozta a hajót a baloldali sziklához, kipattant a sziklára, ráállt majd ellökte a csónakot és visszapattant a hajóba, elindultunk egyenesen a másik szikla fele kisebb lendülettel, majd hirtelen ott is kipattant és újabb lökést adott a hajónak, ami olyan jól sikerült, hogy a visszapattanás már nem sikerült neki annyira jól, egy picit megcsúszott és mi kaptuk el be ne potyogjon a vízbe. Természetesen kapaszkodott a hajóba csak a lába csúszott le és csak térdig esett a vízbe. Ezzel a kis trükkel elég szép lökést adott a hajónak, már csak abban kellett bízni, hogy egy leheletnyit a szél is segít ezek után és szerencsénk volt jött egy 10 másodperces fuvallat és ez már elég volt, hogy kinavigáljunk a sziklák mögé ahol kisebb az áramlat és tovább tudjuk folytatni az utunkat. Gyorsan felrakott egy kis hibiszkusz teát forrni és meg is kínált minket.
Miután kikötöttünk a szigeten, ahol gyorsan körbenéztünk tovább folytattuk az utat, egész úton mesélt, amint valami fontosabb dologhoz értünk. Nagyon jól éreztük magunkat kb 3 óra múlva tértünk vissza a kiinduló pontra. Fizetéskor, ahogy megígérte, annyit fizetünk amennyit gondolunk. Kifizettük az általunk jónak vélt árat és meghívtuk egy jó kávéra, de ő csak teát és vizet kért. Elköszöntünk egymástól és megígértük legközelebb is találkozunk és összehozzuk a közös halvacsorát, nagyon boldog volt, természetesen mi is.
Ezután gyalogosan indultunk el a városban megnézni az újonnan épült hatalmas mecsetüket, amit a hajókázás közbe böktünk ki. Útközben betértünk egy klassz kis vendéglőbe, ahol szintén finomat ettünk. Megérkeztünk a mecsethez, tényleg hatalmas alig fért bele képbe, azért összehoztuk a fotót. Visszafelé találtunk egy természetes anyagokból dolgozó kis boltot, ahol szappanok, tusfürdők, mindenféle kencék és samponok voltak. Alaposan kikérdeztük az eladó hölgyet mi mire való és vettünk is pár apróságot. A hotel felé tartva, ismét beugrottunk az étterembe ahol ettünk és megleptük magunkat egy - egy sütivel és egy fagylaltból készült oreós kekszes és mogyorós turmix-al, majd elsétáltunk a hotelhez és lepihentünk, hiszen ez volt az utolsó napunk Asszuánban másnap korán reggel indultunk el haza. Kihagyhatatlan élményekben volt részünk, sok dolgot nem láttunk még itt mindenképpen visszatérünk majd Asszuánba, de egy biztos csak téli időszakban.