2018-03-06

Asszuáni kiruccanás 1. nap

(0 szavazat)

Kitaláltuk, hogy ellátogatunk Asszuánba, igaz egyszer már voltunk itt, de csak pár órát mert akkor egy hajókirándulás alkalmával néztük meg a Philae-i templomot és a városra már nem maradt semmi idő. Megnéztük az interneten mik a lehetőségek kirándulásra és megterveztük az utat. 4 éjszakára foglaltunk szállást szinte a belvárosban, közel a Nílus partjához. Korán reggel indultunk, hogy még világosba megérkezzünk Asszuánba, ami mindössze 550 km-re van El Quseirtől. A jobbik utat választottuk ami Safaga Qena Luxor Esna érintésével visz el Asszuánig. Az utolsó 230km egy nyíl egyenes szakasz végig a sivatagon át, olyannyira, hogy az út vége mintha mindig vizes lett volna és egy tóba futna be. Tipikus délibáb hatás. Teljesen átéreztem azokat akik gyalogosan vizet láttak maguk előtt és gyorsabb tempóba próbálták elérni azt, sokszor a vesztükbe rohantak. Asszuánba az időjárás kb 10 fokkal melegebb mint a tengerparton, szerencsére farmerben jöttünk, mert miután megérkeztünk utána jól elraktuk mert tutira nem fog kelleni. A gáton át lehet csak Asszuánba jutni (a sivatag felől érkezve), előtte komoly ellenőrzésen kell átmenni, miután átvizsgálták az autót és látták, hogy utazási célzattal érkeztünk továbbengedtek. A gátról gyönyörű látványt nyújtanak az apró szigetek és a Philae-i templom. A folyó tele van vitorlásokkal és különféle vízi járművekkel. Miután megtaláltuk a szállásunkat egy aprócska kis utcában, sikerült leparkolni a hotel előtt, így nem kellet sokat cipelni a bőröndöt. A recepción azonnal kaptunk egy jéghideg mangó italt és egy üveg ásványvizet, ami kimondottan jól esett a közel 7 óra autókázás után. Fél óra berendezkedés után lenéztünk a főutcára, ahol rögtön megtalált minket Mohamed a boltos kellemesen elbeszélgettünk vele, majd lementünk a Nílushoz bemártani a lábunkat. Itt összefutottunk Naszr-el a vitorlás mesterrel, akit jól kikérdeztünk mik a lehetőségek a folyón, majd egy jó gyümölcs turmix után visszamentünk a szállásra, hogy előkészüljünk a következő napra.