2018-03-07

Asszuáni kiruccanás 2. nap

(0 szavazat)

Másnap korán keltünk, mert mindenképpen meg akartam nézni az igazi eredeti Britek által épített Asszuáni gátat. A másik a turisták által ismert Asszuáni főgát, amit már az Egyiptomiak építettek egy kis Szovjet támogatással és ezzel sikeresen felduzzasztották a Nasszer tavat, ami Szudán és Egyiptom határán van. Akit érdekel pontosan az itt utána olvashat. A szállásunktól kb 6 kilométerre van a gát, gyalogosan indultunk el és belefutottunk az ország második legnagyobb keresztény templomába, amit megnéztünk. Meglepetésünkre jött egy idegenvezető és elmesélte a Kopt Ortodox Michael Arkangyal Katedrális történetét, beszélt továbbá a vallásról, az írásukról ami hasonlít a görögre. Nagyon érdekes volt elgondolkodtunk rajta, hogy megnézünk egy misét, de idő szűke miatt ez most nem fért bele. Azért megtudtuk reggel 6:30 kor kezdődik és 10:00 kor van vége, a férfiak és nők külön ülnek jobb és bal szárnyon és arab nyelven van a mise pénteken és szombaton.

Tovább sétáltunk a következő célállomás a Nubiai múzeum volt, ahol sok érdekesség volt amiről még nem is hallottam. Láttunk 17000 éves megkövült emberi csontvázat, brutális fegyvereket, használati tárgyakat és sok apróságot amit a Núbiai sírok rejtettek magukban. Továbbmentünk a gát fele, de olyan meleg volt, hogy gyaloglás helyet kénytelenek voltunk fogni egy helyi buszt, ami elvitt minket félútig, ott fogtunk egy másikat, ami tovább vitt, de ahol a végállomása volt onnan 1 km-re volt a kikötő és 1 km-re a gát. Kb fél kettő lehetett, ezért leintettünk egy helyi motort (olyan mint a tuk-tuk) ahol kértünk egy fuvart a kikötőbe. Sajnos ez a kikötő csak arra van, hogy a hajók az embereket a Philae-i templomhoz szállítsák és vissza ezért be se engedtek minket mivel belépőt nem vettünk. Gondoltuk sok étterem lesz a környéken, hát nem :D azért találtunk egy helyi gyors étkezdét, ahol ettünk egyet meg ittunk egy kávét és megpihentünk a rettenetes hőség elől elbújva.

A pihenő után telefonon felhívtam a "motoros emberünket", hogy itt az idő értünk jönni és elvitettük magunkat az igaz Asszuáni gáthoz. A gátnál éppen két fiatal indult fürdeni, gyorsan megörökítettük a csobbanás pillanatait. Innen utunkat a folyó mentén folytattuk egészen a városig végig gyalogoltunk. Aki Asszuánba jár annak mindenképpen javasolt ez az útvonal, kb 2-3 óra kényelmes séta közbe lehet fényképezni. A helyiek roppant kedvesek és segítőkészek. Az utolsó 500 méteren pár kíváncsi tehén állta utunkat, némi bizonytalanság után (elmenjünk-e mellettük vagy ne ?) jött egy helyi fiatalember, aki épp a város fele tartott, mondta, hogy ezek nem veszélyesek és az utolsó pár száz métert közösen tettük meg közben beszélgettünk, kik is vagyunk stb. Szerencsére az Asszuáni stadion után találtunk egy remek kis helyet, ahol gyümölcs turmixot csináltak és fagylalttal keverték össze, ezzel le is tudtuk az aznapi vacsora adagot.